Az anyagi világban, a földi létben való testet öltésünk alkalmával, mint a teremtői rend és a földi élet rendszerének érvényesítő ereje nyilvánulunk meg.

Amiért A Turul Tanács létre jött

A TURUL TANÁCS azért jött létre, hogy egy jobb életet biztosító, tudatosabb, az életet tisztelő világban élhessünk. Ennek létrejöttét hivatott minden tudásával segíteni és támogatni. Azokat az embertársainkat képviseli minden tudásával, akik már rádöbbentek arra, hogy a jelenlegi módon nem fenntartható a világ, és nem fenntarthatóak a társadalmak sem, ezért gyökeres változtatás szükséges.

A TURUL Tanács nem támogatja a feszültségkeltést és a lázítást, hanem a korrekt tájékoztatással, a valós ismeretek átadásával és a békés átalakulást segítő útmutatásokkal segíti a szükséges és elkerülhetetlen átalakulást oly módon, hogy a lehető legkevesebb Élet és érték kerüljön veszélybe a folyamat során, és azt követően is.

Nem a régi rendszer lebontásával foglalkozunk, hanem az új létrehozásával, megteremtésével és a békés folyamatok támogatásával.

A tanács tagjainak vállalásaikon felül közös jellemzői, hogy nem csak egy-egy nézőpontból képesek látni a kialakult helyzetet, hanem rendelkeznek a felülről való rálátás képességével. Ennek birtokában minden anyagi és társadalmi befolyásoktól mentesen képesek a szellemi útmutatásra.

Az utóbbi néhány ezer évben a földi emberiség nagy részét az önpusztító gondolkodásmód jellemezte, ami miatt eltorzultak a valódi és tiszta értékrendek. Befolyásolhatóvá, a politika, a médiák és a fogyasztói társadalom által irányíthatóvá vált az emberiség, miközben zuhanórepülésben halad a veszte felé, amelytől csak egy komoly szemléletváltás képes megmenteni.

Ahogy a jelenleg széles körben alkalmazott negatív befolyásolás hatást gyakorol az emberekre, úgy nagyon nagy szükség van a pozitív példák megteremtésére, az útmutató emberek összefogására, fenntartható és hatékony együttműködésére. Példát és irányt kell mutatni embertársainknak, hogy a megtapasztalások tanulságai által felismerjék, és igényeljék a megtisztulás és az átalakulás szükségességét. Mert mindnyájan tehetünk azért, hogy jövőnk alakulásának iránya támogatóan nyilvánuljon meg fenntartható létezésünkre.

Ismersz-e olyan szervezetet, tanácsot, amelynek szellemiségéről, értékrendjéről, hitelességéről, céljairól, és az azokat szolgáló megvalósítási folyamataikról, s a benne tevékenykedő személyek tiszta szándékáról teljes bizonyossággal meg vagy győződve, és teljes felelősséggel melléjük vagy képes rendeződni, és mered is őket felelősséggel ajánlani embertársaidnak?

Amennyiben nem, akkor most van itt az ideje, amikor ennek a tanácsnak létrejönnie szükséges! Mert nincs az a természetfeletti erő, amely segíteni képes, ha mi magunk nem vesszük kezünkbe a folyamatok irányítását, és mi magunk nem akarunk változtatni! Ahol szándék és akarat van, ott a megoldás sem várat magára.

A céljaink elérését, azok megvalósulásait egy dolog tudja biztos módon megakadályozni: az, ha el sem indulunk a céljainkhoz vezető úton.

Szeretnék többet tudni a Turul Tanácsról és annak működéséről:

  •     Megalakult a Turul Tanács

Megalakult a Turul Tanács

  •     Élem őseim szakrális életét

Élem őseim szakrális életét

További mozgóképek megtekintése a Képtár-ban

error: Az oldal állandó felügyelet és védelem alatt áll !!!